Bringatúra, víz és kaland: így hódították meg az Alpok–Adria útvonalát
Lénárt Icu és Viktor a Jalovec meghódítása helyett ezúttal egy bringatúrát szerveztek maguknak az Alpok–Adria-kerékpárúton.
A csapattal együtt a Jalovec lábánál szálltak meg, innen mindössze 20 perc autózás után érték el Tarvisiót, Olaszországban, ahonnan a 60 kilométeres túrájuk indult.
Az Alpok–Adria-kerékpárút egy régi vasútvonal nyomvonalát követi, lélegzetelállító tájakon halad át, számtalan hídon és alagúton keresztül, a Fella folyó völgyében, vízesések mellett. Az útvonal szinte végig lejt, így igazi élménybiciklizésben volt részük.
Útközben több kisvároson is áthaladtak – Pontebbában például megálltak egy kávéra és croissantra, így sikerült a cukorszintet is helyreállítani. Reggel 9-kor indultak, és fél 2-re már meg is érkeztek a célállomásukra, Venzonéba, ahonnan vonattal tértek vissza Tarvisióba. A vonatút ugyan nem volt túl látványos, hiszen a nagy része a hegyekbe fúrt hosszú alagutakon haladt, így nem sokat lehetett nézelődni.
A bringatúra itt véget ért, de a nap korántsem. Délután 3-ra visszapakolták a kerékpárokat az autóra, majd néhány perc séta után elérték a lejáratot a Slizza-szurdokhoz. Ez egy hatalmas vízesés tetejéről induló túraútvonal, amely levezet a szurdokba, ahol a vad hegyi folyó mentén, főként fahidakon lehet végigsétálni. Bár le- és felfelé sok lépcsőt kellett megmászni, a túra mindössze másfél kilométer hosszú volt. A napot természetesen olasz pizzával zárták – mi mással is zárhatták volna?
Másnap raftingolás következett
(„Otthon rá kellett gugliznom. Nem, ezt nem ütővel játsszák és nem is videójátékról van szó.”) A kedves magyar vadvízi evezősök egy rövid oktatás után rájuk adták a szűk neoprénruhát és -cipőt, valamint a bukósisakot és mentőmellényt. Ennél a pontnál néhányan kissé tiltakoztak – elvégre ez felért egy kisebb testszégyenítéssel.
Egy nyolcfős gumicsónakba kerültek, így indultak el a kanyargós, sziklákkal teli, gyors folyású Soča folyón. A víz kristálytiszta volt és jéghideg. A program kifejezetten gyerekbarátnak számított – nem mintha lett volna köztük fiatalkorú, de mindenkiből előhozta a gyermeki énjét. A lányok sikongattak, amikor a csónakot feldobta a víz, a fiúk pedig fröcskölték a másik hajót az evezőlapátokkal.
A szervezők is gondoskodtak a vidám hangulatról: az egyik csónakot felfordítva egy nagy sziklához támasztották, így egy magasabbról leugorva lehetett a vízbe „csúszdázni”. A hideg víz a neoprénruhának köszönhetően inkább frissítőnek bizonyult, mint kellemetlennek. A rögtönzött „hegyi aquaparknak” hatalmas sikere volt, de hiába tiltakoztak, néhány kör után a túravezetők visszaterelték őket a csónakokba.
Bár a programban benne volt a borulás is, végül ügyesen végrehajtották a túravezető utasításait – így ez elmaradt.
Tökéletes hétvégét töltöttek a Júliai-Alpokban.
Forrás: diabetes.hu
- Kéz a kézben jár a vércukor és a hangulat
- A tökéletes reggeli az inzulinrezisztencia ellen
- Jöhet a dőzsölés! Töltött káposzta diétázóknak és cukorbetegeknek
- A legjobb tenger gyümölcsei cukorbetegek számára
- A lábujjak is jelezhetik a cukorbetegség kialakulását
- Érszűkület a lábakban: mikor gyanakodjunk, és mit tehetünk?
2026. március 18.
Érszűkület a lábakban: mikor gyanakodjunk, és mit tehetünk?
2026. március 18.
Már minden hetedik embert érint a cukorbetegség Magyarországon
2026. március 18.
A rejtett cukor nyomában: jelek, amelyeket érdemes komolyan venni
2026. március 17.
A rostok elengedhetetlenek testünk megfelelő működéséhez
2026. március 17.
Magnézium és inzulinrezisztencia: több múlhat rajta, mint gondolnánk
2026. március 17.