Kávéval a cukorbetegség ellen
A tudósok azt fedezték fel, hogy egy napi csésze feketekávé 10 százalékkal csökkenti a cukorbetegség kialakulásának kockázatát.
A kávé biológiailag aktív összetevőinek, polifenoljainak köszönhetően nyújt ilyen védelmet. Ezek az anyagok csökkentik a gyulladást a szervezetben és az oxidatív stresszt a sejtekben és szövetekben.
Azt azonban érdemes észben tartani, hogy a cukorbetegség elleni kávé természetes fekete formájában, adalékanyagok nélkül különösen jó. Már egy csipetnyi, egy teáskanálnyi cukor a felére, öt százalékra csökkenti a fekete nedű „védelmi tulajdonságait”.
Az édesítőszerek is rontják a kávé előnyeit, de közel sem olyan mértékben, mint a cukor. Viszont a tejszín és a tej nem befolyásolja az ital tulajdonságait.
Kiderült, hogy a kávé a 2-es típusú cukorbetegség megelőzésének egyik kellemes módja lehet, ha rendszeresen, mértékkel és néhány egyéb szabály betartásával issza. A koffein csökkenti a cukorbetegséggel összefüggő gyulladásokat a szervezetben, és még a súlyfelesleg csökkentését is segíti – mondta a Moszkvai Állami Egyetem Alaporvostudományi Karának vezető kutatója.
A tanulmány szerint a leghasznosabb főzési módszer a filteres kávé, amelyet akkor kapunk, ha forrásban lévő vizet engedünk át őrölt kávén, és egy szűrőn keresztül közvetlenül a csészébe öntjük.
- Reggel magasabb a vércukor? – Mit jelent a hajnali jelenség?
- Szőlő cukorbetegen: tényleg le kell mondani róla?
- Mi történik a vércukorszinttel betegség, láz vagy influenza alatt?
- Burgonya vagy édesburgonya: tényleg egészségesebb az egyik a másiknál?
- Nem mindegy, milyen kenyeret pirítunk: ezt érdemes tudni cukorbetegség esetén
- Cukorbetegség és oltások – mely védőoltásokról érdemes beszélni a kezelőorvossal?
2026. szeptember 8.
Miért emelkedhet meg a vércukor akkor is, ha nem ettünk?
2026. szeptember 7.
Stressz és vércukorszint – tényleg felviheti az idegeskedés a cukrot?
2026. szeptember 6.
Vércukor, koleszterin, immunrendszer: ezért érdekes a chaga gomba
2026. szeptember 5.