Így zajlott az Erzsébet-tábor Zánkán

• Jó hírek, Szervezeti hírek
• 2025. október 29.

Vasárnap a Balatonnál szakadt az eső, a tó pedig haragos hullámokat vetett. Ahogy néztem ki a vonat ablakából a zabolátlan ítéletidőbe, úgy éreztem, tudom miért ilyen szomorú: véget ért a sportos cukros családi hétvége!

Ha visszalépünk néhány nappal az időben, ragyogó napsütés és egy árnyékba húzott fogadóasztal képe tárul elénk. Itt kezdődött a hétvége: ennél az asztalnál köszöntöttek minden családot, akik a hőség ellenére eljöttek Zánkára, az Erzsébet-táborba.

A tűző nap elől mindenki kereste a menedéket: volt, aki a Balaton hűs hullámai felé vette az irányt, mások pedig a programoknak otthont adó, hűvös épületekben találtak árnyékot. A lehetőségek széles skálán mozogtak: csocsó, pingpong, reflexjátékok, kézműves programok – hogy csak néhányat említsünk. A valódi hangulat azonban akkor érte el a csúcspontját, amikor leszállt az este, enyhülést hozva a nappali forróság után, és kezdetét vették a „sportos, cukros” közös programok.

Az akrobatikus kosárlabda bemutatót követően mindenki izgatottan gyűlt össze a tombolasorsoláshoz. Ezt követően lassan beszélgetőkörök alakultak ki a szülők között. Ez a hétvége egyik legfontosabb pillére: a Sportos Cukorbetegek Egyesülete ugyanis nem csupán egy szervezet – valódi sorstársi közösség. A gyerekek felszabadultan játszhatnak anélkül, hogy magyarázkodniuk kellene a karjukon lévő „ragasztó” vagy a hirtelen pihenő miatt. Közben a felnőttek – akár szakemberek segítségével – megoszthatják tapasztalataikat, kérdezhetnek, megoldásokat kereshetnek.

Szombat este közös bulival zártuk a napot, ahol az Animal Cannibals gondoskodott a hangulatról. A tombola és a kötetlen beszélgetések sem maradtak el – nevetéssel, történetekkel és mély megértéssel tarkítva egészen éjszakáig.

Ahogy ezek az emlékek megjelentek előttem, a vonat lassan robogott vissza Budapest felé, vissza a hétköznapokba. Egy pillanatra úgy éreztem magam, mint a Balaton: mintha én is magamban tartanám a nyár élményeinek hullámait.

„Nem baj” – gondoltam. – Jövőre újra találkozunk.

Forrás: diabetes.hu – Somosvári Zsombor
Megjelent a diabetes • 2025/4. számában