Sportos cukrosok az Ultrabalatonon
- Egészség
- 2025. július 18.
Idén immár második alkalommal a Sportos Cukorbetegek Egyesülete is részt vett az Ultrabalatonon, két csapattal.
Az Ultrabalatonon egyénileg és csapatban is lehet indulni. Ez utóbbi esetben a 221 kilométeres távot váltóként teljesíthetik a csapattagok, maximum 32 óra alatt. (A legjobbak 18 óra alatt futották le.) De nem az idő számít, különösen cukorbetegeknek, hanem a teljesítés ténye.
Ügyesen összeállított két csapat
A sportos cukrosok két 11 fős csapatot állítottak össze, ügyelve arra, hogy mindegyikben legyenek gyorsak és lassabbak, tapasztaltak és kezdő versenyzők, diabosok és nem diabosok. Egyszerre rajtolt a két csapat, s bár a táv teljesítése során mindenki a saját tempójában futott, a célba is együtt érkeztek. Ez szép gesztus volt, az előrébb járó csapatkapitány a cél előtt bevárta – egy percet kellett csak várnia – a másik csapat befutóját.
Gyönyörű környezetben, nagyrészt a Balaton mellett húzódó kerékpárúton haladtak a versenyzők, Balatonfüredről indulva, s oda érkezve. A tó északi partján kicsit elkanyarodott a pálya a víztől, a hangulatos Káli-medencében vezetett az út.
– Többen voltak, akik most először csatlakoztak a sportos cukrosokhoz, s örülök neki, hogy úgy érezték, azonnal befogadta őket a közösség. A támogató légkör mindig jellemző a sportos cukrosokra, de ilyen kiélezett helyzetben különösen – mesélte Muskát Erika, az egyesület elnöke.
Az éjszakai futóknak kerékpáros kísérőjük is volt, szakaszonként frissítőhöz lehetett jutni, és persze megvoltak a staféta átadására kijelölt helyek.
Minden diabéteszes résztvevő remekül tudta kezelni a cukrát, sem hipo-, sem hiperglikémia nem okozott gondot.
További részletek a versenyről a diabetes.hu oldalon olvashatók.
Forrás: diabetes.hu
- Figyelmeztetés cukorbetegeknek: a ketoacidózis jelei és teendők
- Diétás, mégis ünnepi: így készül a cukormentes kuglóf
- Diabéteszes ketoacidózis: mikor válik életveszélyessé a cukorbetegség?
- Vérvétel, értékek, határszámok – a diabétesz diagnózisa érthetően
- Apróságok, amik elronthatják a gyógyszeres kezelést
- Cukorbetegen a munka világában – gyakorlati tanácsok mindkét oldalnak
2025. december 22.
Korhely halászlé
2025. december 22.
Vérvétel, értékek, határszámok – a diabétesz diagnózisa érthetően
2025. december 22.
Diabéteszes ketoacidózis: mikor válik életveszélyessé a cukorbetegség?
2025. december 21.
Almás céklaleves fahéjas párolt almakockákkal
2025. december 21.
2-es típusú cukorbetegség: 10 életmódtipp a mindennapokhoz
2025. december 21.