Gyorsítja az agy öregedését a legtöbb mesterséges édesítőszer
- Egészség
- 2025. szeptember 8.
- 16

Egy frissen közzétett brazil kutatás sokkoló következtetésre jutott: hat világszerte elterjedt mesterséges édesítőszer – köztük az aszpartám, a szacharin és az eritrit – felgyorsíthatja az agy öregedését, és növelheti a demencia kialakulásának kockázatát.
A több mint 12 ezer ember részvételével nyolc éven át zajló vizsgálat szerint már napi egyetlen doboz diétás üdítőnek megfelelő mennyiség is mérhető szellemi hanyatlást okozhat.
A Neurology folyóiratban megjelent tanulmány az ELSA-Brasil (Brazil Longitudinal Study of Adult Health) keretében gyűjtött adatokat elemezte. A résztvevők átlagéletkora 52 év volt, mindannyian közalkalmazottak Brazília nagyvárosaiból. Részletes étrendi kérdőívet töltöttek ki, majd a kutatás ideje alatt három alkalommal tesztelték kognitív képességeiket, például memóriájukat és szókincsüket. Az eredmények egyértelműek:
akik a legtöbb édesítőszert fogyasztották, átlagosan másfél évvel gyorsabban mutatták az öregedés jeleit, mint a legkevesebb fogyasztók.
Már napi egy édesítőszeres üdítő is káros
Meglepő módon nem kellett extrém mennyiségeket fogyasztani a kedvezőtlen hatáshoz. A napi 190–200 milligrammos beviteli szint, amely egyetlen diétás üdítőnek felel meg, már elegendő volt ahhoz, hogy a hatás kimutatható legyen. Sőt, még a legalacsonyabb mennyiségeknél is találtak kapcsolatot a mentális hanyatlással, bár enyhébb formában.
A tudósok egyelőre nem tudják pontosan, miért károsítják ezek az anyagok az agyat, de gyanítják, hogy gyulladások, vérrögképződés és az idegsejtek károsodása is szerepet játszhat. Az aszpartám például lebomlásakor mérgező vegyületeket hoz létre, az eritrit pedig az agyi erek állapotát rontja, növelve a stroke kockázatát.
Nem az idősek vannak veszélyben
A kutatás egyik legérdekesebb megállapítása, hogy a negatív hatások főként a 60 év alattiaknál mutatkoztak meg. Ez azt jelenti, hogy a középkorú életszakaszban fogyasztott ételek és italok hosszú távon alapvetően befolyásolhatják az agy egészségét. A romlás mértéke különösen erős volt cukorbetegeknél, de egészséges résztvevők esetében is egyértelműen kimutatható volt.
Érdemes megjegyezni, hogy egyetlen kivétel akadt a vizsgált édesítőszerek között: a tagatóz, amely természetes módon előfordul néhány gyümölcsben és tejtermékben. Ennél az anyagnál nem találtak káros hatásokat.
A szakértők szerint a kutatás rávilágít arra, hogy amit a középkorban fogyasztunk, annak hatása évtizedekkel később is jelentkezhet. Bár sokan a súlykontroll vagy a fogak védelme miatt választják a mesterséges édesítőket, a mostani eredmények felvetik a kérdést:
valóban megéri-e a kalóriacsökkentés, ha közben az agyunkat tesszük kockára?
A tudományos közösség további vizsgálatokat sürget, de annyi bizonyos, hogy a diétás üdítők és cukormentes édességek fogyasztását érdemes átgondolni. Az édes íz nem mindig édes következményekkel jár.
Forrás: green.hu
2025. szeptember 8.
Gyorsítja az agy öregedését a legtöbb mesterséges édesítőszer
2025. szeptember 8.
Light, cukormentes, szénhidrátcsökkentett – Mit jelentenek?
2025. szeptember 8.
Viszketés és vörös arc – Cukorbetegség is okozhatja
2025. szeptember 7.
Sárgarépás-kukoricás zöldsaláta
2025. szeptember 7.
A fűszer ami csökkenti a bélrák, a cukorbetegség és a szívbetegségek kockázatát
2025. szeptember 7.