Ha ennél nagyobb a vércukorszint, az már betegséget jelez

• Egészség
• 2025. július 29.
• 16

A cukorbetegség kialakulása előtt többféle átmeneti állapot is arra mutathat, hogy baj van az anyagcserével.

Míg az 1-es típusú cukorbetegség gyakran hirtelen, hetek vagy épp napok alatt alakul ki, és ad akár drámai tüneteket, a 2-es típus esetében a folyamat fokozatosan és sokszor nagyon lassan bontakozik ki, akár évek is eltelhetnek a diagnózisig.

Az életmóddal szorosan összekapcsolódó 2-es típus kialakulásáig a betegek jelentős része érintett lesz az inzulinrezisztenciában, majd a prediabétesz állapotába kerül. Innen még viszonylag egyszerűbb lenne a visszaút, sajnos azonban nagyon sok esetben marad diagnosztizálatlanul a probléma, még ha a laborértékek egyértelműen utalnak is a fennállására.

Milyen vércukorértékekre kell odafigyelni?

A WHO ajánlása szerint a normál éhomi, vagyis éhgyomri vércukorszint – ez a vérvétel előtt legalább nyolc-tíz órás koplalást jelent – 3,9-5,6 mmol/l, míg terhelés esetén, vagyis egy, majd két órával 75 gramm glükóz elfogyasztása után is 7,8 mmol/l alatt kell maradnia egészséges szervezet esetében.

Amennyiben az éhomi érték 5,6 és 6,9 mmol/l között van, prediabéteszről lehet szó, terhelés esetén pedig a 7,8-11,0 mmol/l érték jelezheti ugyanezt, pontosabban a már csökkent glükóztoleranciát. Éhomi érték esetében ≥ 7,0 mmol/l mennyiségnél beszélhetünk cukorbetegségről, míg terhelés után ≥ 11,1 mmol/l érték mellett.

Szintén fontos laboratóriumi adatot biztosíthat a HbA1c, vagyis az úgynevezett glikált hemoglobin, mely megmutatja, a vörösvértestekben mennyi a hemoglobinhoz tapadt cukor, ami arányos körülbelül három hónap vércukorszint-átlagával. A vizsgálat előnye, hogy nem pillanatnyi értéket mutat, és nem szükséges hozzá az éhgyomri mintavétel. 5,7%-os értékig a normál vércukorszintnek felel meg, 5,7 és 6,4% között prediabéteszt feltételez, 6,5% fölött pedig cukorbetegséget, de a biztos diagnózishoz legalább kétszeri mérés szükséges.

Érdemes lehet mindemellett a terheléses vizsgálat során az inzulinszinteket is mérni, inzulinrezisztencia esetén ugyanis a vércukorszint még normális, vagy csupán enyhén emelkedett, miközben a szervezetben már javában zajlanak a kóros folyamatok.

Az első lépcsőfok: inzulinrezisztencia

A WHO még nem definiálja külön betegségként az inzulinrezisztenciát, pedig jelentős mértékben károsíthatja az egészséget a szénhidrát-anyagcsere cukorbetegséget megelőző zavara. Ennek lényege, hogy a szervezet sejtjei egyre inkább érzéketlenné válnak az inzulin hatásával szemben.

A HOMA-index azonban nem veszi figyelembe a terheléses értékeket, így előfordulhat, hogy optimális eredmény mellett is fennáll az inzulinrezisztencia. Sokat számít a megfelelő, jellemzően harang alakú glükóz- és inzulingörbe megléte is, vagyis a 60 perces értékeknek kell a legmagasabbnak lenniük – határértéken belül -, a 120 perceseknek pedig ideális esetbe vissza kell esniük a 0 percesek közelébe. Fontos továbbá, hogy mindenképp a tünetek fényében kell vizsgálni a problémát, azok fölött még viszonylag szabályos értékek mellett sem szabad elsiklani.

Kezdetben nem feltétlenül lehet kifejezett tünetekről beszélni, vannak azonban intő jelek, ilyen például a teherbeesési nehézség, a rendszertelen menstruáció, a sikertelen fogyókúra, a fáradékonyság, az alvászavar, a gyakori és hirtelen éhségérzet, a fejfájás, valamint a cukros ételek elfogyasztása utáni rosszullét, izzadás, remegés, koncentrációs zavar. Jellemzően túlsúly és hasi elhízás is társul a problémához, illetve gyakran jár együtt pajzsmirigy-alulműködéssel és a PCOS-sel, vagyis a policisztás petefészek szindrómával is, emiatt a kivizsgálásnak gyakran része a nőgyógyászati ultrahangvizsgálat is.

Amikor már prediabéteszről van szó

Az inzulinrezisztenciából nem minden esetben alakul ki prediabétesz, míg jellemzően az utóbbiban szenvedők jelentős része inzulinrezisztenciával is küzd. Bár az inzulinrezisztencia megelőzi a prediabéteszt, és szorosan összefüggenek, nem jelentenek azonos állapotot, ugyanakkor mindkettő a 2-es típusú diabétesz előszobájának tekinthető.

A laborértékek láttán érdemes figyelembe venni azt is, hogy a cél az egészséges anyagcsere, és nem kizárólag az, hogy épphogy elkerüljük a betegséget, így már a határértékek fennállására is figyelni kell, és életmódot váltani, hisz rejtetten is jelen lehetnek kóros folyamatok. A cél, hogy stabil és optimális legyen a vércukorszint, ne ingadozzon, és ne legyen szükség nagyobb inzulinválaszra.

Mi a kezelés módja?

Mint ahogy a 2-es típus cukorbetegségnél, az inzulinrezisztencia és a prediabétesz esetében is szerepet játszhat a genetikai hajlam, emellett növeli a kialakulás kockázatát a 40-45 éves életkor, a magas vérnyomás, a magas koleszterinszint, a túlsúly, különös tekintettel a hasi elhízásra, emellett a mozgáshiány, a gyors felszívódású szénhidrátokban és telített zsírokban gazdag táplálkozás.

Mindezek miatt a kezelés kiemelt lépése a komplex életmódváltás, az egészséges, kevesebb cukrot és finomított szénhidrátot tartalmazó, rostban és zöldségben gazdagabb étrend, a rendszeres, legalább heti 150-200 perces közepes intenzitású mozgás, illetve a testsúlycsökkentés, ami jelentősen javíthatja az inzulinérzékenységet is. Jelentős szerepe lehet a dohányzás elhagyásának, a megfelelő alvásnak, a stresszkezelésnek és a bélflóra helyreállításának is, emellett állhat a háttérben olyan állapot is – például érzelmi evés -, melynek megoldásában érdemes mentális egészséggel foglalkozó szakember segítségét is igénybe venni.

Ha az életmódváltás önmagában nem hoz eredményt, és jelen van a PCOS is, vagy már prediabétesz áll fenn, a gyógyszeres kezelés is szóba jöhet. A leggyakrabban alkalmazott szer a metformin, mely javítja az inzulinérzékenységet, lassítja a belekben a glükóz felszívódását, és közvetlenül csökkenti a máj glükózleadását is. A gyógyszer semmiképp sem pótolja a szükséges életmódbeli változtatásokat, mellékhatásokat is okozhat – például gyomor- és bélproblémákat -, emellett alkalmazása mellett a vese- és májfunkciók rendszeres kontrolljára is szükség lehet.

Forrás: Femina