Itt olyan vagyok, amilyen vagyok!

Egészség, Jó hírek
2025. június 2.
10

Megosztás:

Péter Mónika Borókának hívnak, 10 éves vagyok és pont egy éve cukorbeteg.

6 éves korom óta fociztam. Nagyon szeretem. Karatéztam is, de ott éppen csak elkezdtem a versenyzést. Azt mondják a szüleim, izgága gyerek vagyok, pont annyira, amennyire szeretik. Az iskolában is szeretek programokra járni, kézműveskedni, rajzolni, festeni, tanulmányi versenyekre készülni.

Anya jegyzete: Moncsi negyedik osztályos, nagyon jó (kitűnő) tanuló. Cserfes, kamaszodó, örökmozgó. Felcsúton lakunk, egyszerű családként. Nem vagyunk fiatal szülők, férjem 46 éves, én 52. Nevelőszülő vagyok jelenleg, így Móni két nevelt tesóval él.

A kórház nem volt vészes

Tavaly márciusban nagyon magas cukorral kerültem kórházba. Azt hiszem, a kórház előtti héten már nem edzettem, talán a bekerülés napján még iskolába sem voltam. Azért itthon még aktívkodtam, már, amikor nem aludtam. Anya elvitte a vizeletemet a háziorvoshoz, mert sok gondom volt kicsiként a vesémmel és valami nem tetszett neki. Utána velem rohant az orvoshoz, 300 méterre lakunk a rendelőtől, ahol a cukormérő nem mért meg.

A kórház nem volt vészes. Az első napok talán, de nem féltem, inkább unatkoztam. Arra emlékszem, hogy nagyon éhes voltam. Szerencsére zöldséget annyit ehettem, amennyit akartam, meg virslit. De semmi nem volt elég. Akármennyit ettem, éhes maradtam. Ez a legfőbb emlékem. Az utolsó napokban lett egy szobatársam, vele jól összebarátkoztunk. Azóta is tartjuk a kapcsolatot.

Anya jegyzete: A diabétesz teljesen megdöbbentett, hisz Móni veserefluxos baba volt. Azt hittük, egy gyereknek a puttonyba ennyi elég. Ráadásul sportos, zöldség- és gyümölcsevő, egészséges dolgokat kedvelő gyerek.

A kórházi időszak nehéz volt, főleg a zárlat miatt. Apa nem jöhetett be, itthon tartotta a frontot a két kisebb fiúval. Én pár órára hajtottam haza Móni mellől, mert a fiúknak, akik akkor 8 és 6 évesek voltak, hosszú volt a 7-8 nap. Plusz apa az apa, az anya hiánya meg durva, főleg, ha nevelt gyermekekről van szó.

A tanárok nem tudták, mit csináljanak

Amikor hazajöttünk, sokáig nem akartam visszamenni az iskolába. Volt még egy gyomortükrözés is, na azt nem szerettem.

Az osztálytársaim kedvesen fogadtak vissza. Azért félelmetes volt, mert a tanárok nem tudták, mit is csináljanak. Az osztályfőnököm is hosszasan beteg volt. Vele tartottuk a kapcsolatot, együtt gyógyultunk. Bármi sulis program volt, anyának be kellett jönni. Sokat voltam otthon eleinte. Az iskola is ugyanúgy kezdő volt, mint én. Otthon jó volt. Örülök, hogy vége annak az időszaknak, nem volt jó érzés.

Anya jegyzete: A sokk hazaérkezés után jött. A mit főzzünk, hogyan vásároljunk, hogyan oldjuk meg a két fiú normál és Móni új étkezését? Emellett jöttek az első magaslatok, hogyan vigyem lejjebb a cukrát? Mit csinálhattam rosszul? Ez most miért lett ilyen érték? A technikai malőrök, amik szerintem mindenkivel előfordulnak.

Aztán a vissza az iskolába helyzet. Ahol bár kedvesek, de nem volt osztályfőnök, nincs diabmentor, nincs étkezési lehetőség. Jó suli, de Móni az első diabos. Nem tudtak olyan gyorsan reagálni, mint ahogy nekünk kellett volna. Aztán az elmaradt tananyagok pótlása. Móni jó eszű, szorgalmas gyerek. Bizony hosszú ideig jóval lassabban, felületesebben, nehezebben tanult, mint bármikor előtte. Emlékszem, hogy aggódtam. Aztán elmúlt.

Jó volt visszamenni edzésre

Ahogy kezdtem jobban lenni, anya bújta a netet, hogyan lehet edzeni cukrosan.

Anya jegyzete: Miközben a mindennapokban még döcögtünk a diétával is, átláthatatlannak tűnt a sport és cukor. Beszélni, egyeztetni az edzőkkel, egyesületi orvossal. Akkor ez nagy falat volt.

Jó volt visszamenni edzésre, aztán nehéz lett. Karatén az edzők nagyon kedvesek voltak, alig vártam, hogy mikor jön a következő. Igaz, minél többet edzettem, annál többször emelkedett a cukrom. Mivel az edzés későn volt, sokszor megemelte a cukrot, kicsúszott a vacsi, elcsúszott az esti pótvacsi. Ez nyáron még működött, iskolaidőben már nem. Meghoztuk a döntést, hogy amíg nem leszek pumpás, el kell engednünk a karatét.

A foci az más volt, nem szálltak el az eredményeim. A nyári meleget nem bírtam annyira, mint régen, de jó volt a társaság, a régi edzőkhöz jártam akkor még. A nyári szünet után, az új idényben felkerültem U10-be. Egyedül lettem lány. Az edzők újak voltak, nem ismertem őket. Az én egyesületem nagy, mindig jönnek új gyerekek más csapatokból, mert itt jobbak a lehetőségek. Elég versengő a hangulat.

Az új korcsoport edzésein kezdő cukrosként kezdem néha kínosan érezni magam. A focit imádom, de a csapat nem szeret így. Nem akarom abbahagyni, csak tartok egy kis szünetet.

Anya jegyzete: Móni övtáskát viselve, szenzorral, időnként kiállva, még akkor is, ha vérre menő meccset játszottak éppen, egyszem lányként, aki alkalmanként borsot tört a fiúk orra alá, fura figurává vált. Támogatás annyi volt, hogy én mint szülő bent lehettem és elláthattam.

Amikor edzések előtt kezdett felmenni a cukra, mert izgult, hogy tud-e teljesíteni, láttam, hogy lépni kellene, de nem engedte. Muszáj volt hagyni. Nem engedte el az álmát, hogy egyszer a Puskás lánycsapatában játsszon és edző legyen. Ez nehéz szakasz volt számára is, nekünk is. Még mindig nem tudjuk, mi lesz a fociból. Hétfőn az iskolában lányfoci-előkészítő kezdődik. Lehet ez az út? Majd az élet megmondja.

Elfogadó csapatban játszom

Több osztálytársam kosárlabdázott. A barátnőm is elkezdte, így én is kipróbáltam. Nagyon bejött! Az edzőknek van cukorbeteg tanítványuk, amit nem is tudtam. Az első alkalomtól figyelnek helyettem is, nem anyának kell ott lenni, segíteni.

Már az első edzés után megvolt a biztonság érzése. Ott olyan vagyok, amilyen vagyok. A csapattársak is már így ismertek meg. Kosáron nincs beszólás vagy piszkálás. Csapat van. Bár kezdő vagyok, már versenyzek. Szeretem a csapatot, az edzőket. Hetente háromszor edzünk.

Az első diabos telem fura volt. Mindent elkaptam. Már 200 órát hiányoztam a suliból! Sok hiányzás, sok edzéselmaradás, sok rakoncátlan cuki. Sok várakozás, hogy ehessek végre. Ráadásul a koripályán is estem egy könyéktörőset. Az idei szezonban kétszer volt korcsolya a lábamon, negatív csúcsot döntöttem!

Anya jegyzete: Nehéz szülőként azzal találkozni, hogy a gyerek álmai, lehetőségei megváltoznak, hogy a gyerek megtapasztalja a sok jó mellett a kirekesztést is. Az elején tomboltam magamban, hogy évek óta focizik a gyerekem, és bár minden döntéshozó szuperül áll a diabéteszhez, nem ők állnak a pálya szélén.

Ugyanakkor, ha nem megy el kosarazni, nem tapasztalja meg, hogy milyen elfogadó csapatban játszani, diabprofi edzőkkel dolgozni.

Móni és Hajni