Terhességi cukorbetegség: mi történik szülés után?

Megosztás:

A terhességi cukorbetegség gyakori panasz a várandósságok során. De mire számíthatnak az érintett kismamák?

Különböző felmérések szerint a terhességi cukorbetegség (gesztációs diabétesz) világszerte a várandósságok 1-14 százalékában jelentkezik, illetve megfigyelhető, hogy előfordulása egyre növekszik. A probléma jellemzően a második, harmadik trimeszterben diagnosztizálható. Kialakulásáért elsősorban a megváltozott hormonháztartás felelős, ugyanis ilyenkor módosul azon hormonok szintje, amelyek befolyásolják a vércukorszintet. Emellett a kedvezőtlen életmód is jelentősen hozzájárulhat a betegség kialakulásához.

„Bár igaz, hogy az eleve túlsúllyal, elhízással küzdő kismamák a veszélyeztetettek közé tartoznak a terhességi cukorbetegség szempontjából, tévhit, azonban hogy csak náluk alakulhat ki ez az anyagcserezavar. E tekintetben a normál testsúlyú nők sem feltétlenül védettek” – mutat rá lapunkhoz eljuttatott közleményében dr. Porochnavecz Marietta, a Cukorbetegközpont – Prima Medica diabetológusa, a terhességi cukorbetegség specialistája. A szakember szerint az alábbi rizikótényezők is nagy súllyal esnek latba kismamáknál a terhességi cukorbetegség kialakulása szempontjából:

  • 40 év feletti életkor
  • korábbi terhességből nagy súllyal (4500 gramm felett) született gyermek
  • korábbi terhesség alatt jelentkező gesztációs diabétesz
  • közvetlen rokonoknál (szülőknél, testvéreknél) diagnosztizált cukorbetegség
  • korábbi testsúlycsökkentő műtét
  • mesterséges megtermékenyítés

A kezelés a kismamát és a magzatot is óvja

A kismamák általános cukorbetegségszűrése protokoll szerint a várandósság 24-28. hetében történik. Ez azonban korábban, a 12-14. héten is megtörténhet, ha a páciens a várandósság előtt is inzulinrezisztens volt, vagy korábbi terhessége alatt már kialakult nála gesztációs diabétesz. Ha diagnosztizálható a terhességi cukorbetegség, annak kezelése komplex feladat, amelyben nagy szerepe van a nőgyógyásznak, a diabetológusnak, a dietetikusnak és a mozgásterapeutának is. Elsősorban ugyanis megfelelő étrenddel és biztonságos mozgásprogrammal érdemes megpróbálni normalizálni a vércukorértékeket. Ha viszont mindez nem elég, inzulinkezelésre is szükség lehet. A cél mindenképpen a kismama és a magzat egészségének leghatékonyabb védelme.

„Ha nem kezelik a terhességi cukorbetegséget, az komoly kockázatokkal járhat, például veszélyeztetheti a magzat fejlődését, de megnő a preeklampszia (terhességi magas vérnyomás) rizikója is. Ez utóbbi kezeletlenül szintén súlyos komplikációkat okozhat. Gyakori kockázat a nagyobb magzati testsúly, amely nemcsak azért lehet probléma, mert császármetszést tehet szükségessé, hanem azért is, mert megnövekszik a szülési trauma, az újszülöttkori hipoglikémia (kórosan alacsony vércukorszint), hipokalcémia (kalciumhiány), respirációs distressz szindróma, hiperbilirubinémia (kórosan magas bilirubinszint) kockázata. Ez azonban csak ritkán, nem kezelt diabétesz esetén fordul elő” – hangsúlyozza a szakorvos.

Mi történik a szülés után?

terhességi cukorbetegség a szülést követően legtöbbször magától rendeződik, ugyanis a lepényi hormonok kiürültével az inzulinszükséglet gyorsan csökken. „Szülés után leggyakrabban leállítjuk az inzulinkezelést, mivel a vércukorszint várhatóan normalizálódik. Ha azonban korábban is fennálló, esetleg fel nem ismert cukorbetegséggel kell számolnunk, vagy a vércukorszint továbbra is magas marad, előfordulhat, hogy újra kell indítania vagy módosítani kell a gyógyszerek szedését. A szülés utáni ellátás tehát magában foglalja a rendszeres ellenőrzéseket, az egészséges életmód fenntartását kiegyensúlyozott étrenddel és rendszeres testmozgással, valamint lehetőség szerint a szoptatást, mivel ez segíthet csökkenteni a vércukorszintet és az inzulinszintet” – mondja Porochnavecz doktornő.

Forrás: hazipatika.com

Megosztás:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük