Ezt az idézetet nem ijesztgetésnek szánjuk, hanem kiindulópontnak. Arra emlékeztet, hogy betegként nemcsak passzív elszenvedői vagyunk a magas vérnyomásnak, hanem aktív szereplői is a kezelésnek. Az orvosok munkája és a gyógyszerszedés csak akkor lehet igazán hatékony, ha mi magunk is hozzátesszük a saját részünket. Ez nem más, mint az életmódváltás: a tudatos döntések, a rendszeres mozgás, a megfelelő étrend és a folyamatos önfigyelés.
A krónikus betegségek – így a hipertónia – a tudomány mai állása szerint nem gyógyíthatók. De ha beletesszük a saját erőfeszítéseinket, az „önrészünket”, akkor a kezeléseknek köszönhetően hosszú távon is jó életminőséget érhetünk el.
Mi tulajdonképpen ez az „önrész”?
Elsősorban tudás: ismeret arról, hogyan működik a betegség, mik a kockázati tényezők, hogyan mérjük helyesen a vérnyomásunkat, és hogyan alakíthatunk ki olyan életmódot, amely támogatja a terápiát. Ez egy tanulási folyamat, amely folyamatos odafigyelést igényel – de szerencsére ma már rengeteg eszköz segíti ezt.
„A csendes gyilkosok” – így emlegetik a diabéteszt és a magas vérnyomást. Ez a két krónikus betegség gyakran együtt jár, azonban külön-külön is jellemző rájuk, hogy sokáig tünetek nélkül károsítják a szervezetet. Korábban – a ritkább szűrések miatt – nem egyszer csak akkor derültek ki, amikor már súlyos, akár vissza nem fordítható következményeket okoztak. Ma azonban a rendszeres szűrések, az otthoni vérnyomás- és vércukormérés, valamint a széles körű tájékoztatás révén sok esetben hamarabb felismerhetők és megfelelő életmóddal és kezeléssel a szövődmények kockázata érdemben csökkenthető.
Ebben a fordulatban nemcsak az orvostudomány fejlődése játszott szerepet. Legalább ennyire fontosak voltak a kommunikációs kampányok: plakátok, hirdetések, betegtájékoztatók, televíziós spotok. Míg korábban sokszor csak a háziorvosnál, véletlen vizsgálatok során derült ki a magas vérnyomás, ma már szinte mindenki tudja, hogy a célérték nagyjából 130/80 körül van, felismeri a rizikófaktorokat, és otthon is méri a vérnyomását. A vérnyomásmérő mára olyan természetes része lett a háztartásoknak, mint a kenyérpirító vagy a hajszárító.
A vérnyomásmérés története
A hipertónia elleni küzdelem története nemcsak orvosi, hanem kommunikációs sikertörténet is – amelyből ma is sokat tanulhatunk.
A vérnyomásmérés mai formája több mint száz év alatt alakult ki. 1896-ban az olasz belgyógyász, Scipione Riva-Rocci találta fel a higanyos vérnyomásmérőt, amellyel azonban csak a szisztolés értéket lehetett mérni. A fordulatot 1905 hozta el, amikor az orosz Nyikolaj Korotkov felfedezte a róla elnevezett „Korotkov-hangokat”, amelyek lehetővé tették a diasztolés érték meghatározását is. Innentől kezdve teljes vérnyomásmérésről beszélhetünk.
Az 1960-as évekre a higanyos vérnyomásmérő már az orvosi rendelők alapfelszerelésévé vált – igaz, használatához képzett szakemberre volt szükség. Ugyanebben az időszakban Japánban megszületett az a gondolat, hogy a test „irányító és kommunikációs rendszereit” érdemes a gépekével összevetni, és így fejleszteni egészségügyi eszközöket. Ennek az elméletnek köszönhetjük a digitális vérnyomásmérőt, amelyet Kazuma Tateisi, az Omron alapítója fejlesztett ki. Az első digitális modell 1973-ban jelent meg, majd 1978-ban piacra dobták az otthon is használható változatot. A siker óriási volt: mára világszerte mintegy 200 millió Omron készülék működik, ami a teljes piac felét jelenti. (Érdekesség, hogy Japánban – ahonnan elindult világhódító útjára – körülbelül 35 millió elektronikus vérnyomásmérő van használatban.)
Sokáig azonban a „vérnyomás” kifejezés a legtöbb ember számára semmit sem jelentett. Még az orvosi rendelőkben sem volt általános a mérés. Az áttörést az ötvenes évek hozták meg: a híres Framingham-tanulmány bizonyította, hogy a magas vérnyomás az egyik legfontosabb kockázati tényező a szív- és érrendszeri betegségek – például a stroke vagy a szívelégtelenség – kialakulásában. Ettől kezdve indult el a gyógyszerkutatás és a népegészségügyi programok sora.
Az Egyesült Államokban 1972-ben indították el a Nemzeti Magas Vérnyomás Oktatási Programot, amely a médiát, a templomokat, a tűzoltóállomásokat és a közösségi tereket is bevonta a lakosság felvilágosításába. Az eredmény látványos volt: míg a hetvenes évek elején az amerikaiak alig negyede tudott a magas vérnyomás és a szívbetegségek kapcsolatáról, három évtizeddel később már több mint kilencven százalék ismerte a kockázatokat, és a többség rendszeresen mérte a vérnyomását.
Európában a nyolcvanas–kilencvenes években születtek meg az első országos és európai szintű hipertónia-irányelvek. Magyarországon a Magyar Hypertonia Társaság 1994-ben tette közzé első ajánlását, amely a vérnyomásmérés rendszeresítését javasolta a háziorvosi vizsgálat részeként. A kötelező előírást végül a 4/2000. (II. 25.) EüM rendelet rögzítette.
Ezzel a vérnyomásmérés a korábban nem mindenütt követett eljárásból fokozatosan mindennapi rutinná, a vérnyomásmérő pedig otthoni alapfelszereléssé vált. Az okoseszközök és mobilalkalmazások korában pedig már szinte bárhol, bármikor nyomon követhetjük saját értékeinket.
